A tavalyi évhez hasonlóan ismét megrendezik az extraliga
egyéni bajnoki döntőjét, melyen mind a nyolc extraligás alakulat két - két
versenyzője vesz részt. 2014-ben a hazánkhoz közeli Tarnówban rendezték a
viadalt, mely elég kaotikusan indult. Az eredetileg kitűzött időpontban nem
tudták megtartani a versenyt, hiszen a rigai Grand Prixt elhalasztották s
vasárnap Daugavpilsben pótolták. Azon a napon rendezték volna Tarnówban is az
összecsapást, ám a szervezők a GP versenyzők hiányában új időpontot jelöltek
ki. Végül sikeresen megrendezték, ám a rengeteg bukás és újraindítás miatt
közel négy órásra húzódott. Ezen a versenyen bukott hatalmasat Nicki Pedersen
is, és válla is ekkor sérült meg, amit a tél folyamán megműttetett.
A versenyt
végül az „Orosz Rakéta” Emil Sayfutdinov nyerte, Darcy Ward valamint Martin
Vaculik előtt.
Idén Leszno kapta meg a lehetőséget a verseny megrendezésére,
melyre augusztus 2-án vasárnap kerül sor. A viadallal kapcsolatban az Extraliga
elnöke Wojciech Stepniewski az alábbiakat nyilatkozta:
A PGE Extraliga továbbra is megszervezi az extraliga nemzetközi egyéni bajnokságát immár második alkalommal, s a következő években is folytatódik ez a tendencia. Az augusztus 2-án megrendezendő viadalt az Nsport fogja közvetíteni a legnagyobb technikai háttérrel, 13 kamerával.
Stepniewski kihangsúlyozta azt is, hogy a szurkolók már
húsvétkor teljes fordulót láthatnak hiszen mind a négy extraligás összecsapást
élőben követhetik az Nsport által.
Először a történelemben teljes fordulót láthatnak a tévé képernyőn keresztül a szurkolók. Az összecsapásokat a legmagasabb minőségben 9 kamerával fogják rögzíteni. A kamerák számát 13-ra tervezzük növelni a rájátszásban. Ennyit még a lengyel foci mérkőzéseken sem használnak.
Az Extraliga első fordulójának összecsapásai:
Április 5.
|
![]() |
GKM Grudziadz – Grupa Azoty Unia Tarnów
|
![]() |
17:00 élő
|
Április 5.
|
![]() |
Stal Gorzów – KS Torun
|
![]() |
19:30 élő
|
Április 6.
|
![]() |
Betard Sparta Wroclaw – SPAR Falubaz Zielona Góra
|
![]() |
17:00 élő
|
Április 6.
|
![]() |
PGE Stal Rzeszów – Fogo Unia Leszno
|
![]() |
19:30 élő
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.