Magabiztos győzelem Rzeszówban - Salakpor

Friss hírek

Home Top Ad

Post Top Ad

Responsive Ads Here

2015. április 26., vasárnap

Magabiztos győzelem Rzeszówban

Mai nap folyamán két extraligás mérkőzést követhettünk nyomon a Net tévén keresztül, melyek közül az egyik a PGE Stal Rzeszów – Betard Sparta Wroclaw mérkőzés volt. A viadal előtt nem nagyon tudtuk mire számítsunk, hiszen a Rzeszów az elmúlt fordulóban kikapott a Zielona Góra otthonában, ám először került be a kezdőkeretbe Kenni Larsen, aki Peter Ljung helyett lépett pályára.

A vendégek „jól” kezdték a szezont, hiszen a Tai Woffinden vezette Wroclaw egy balszerencsés döntetlent ért el Torunban, ugyanis végig ők vezették a találkozót, ám végül csak egy pontot és egy törött vázat vihettek haza Woffy jóvoltából. Keretükben három Gp-s versenyző is szerepel a fentebb említett brit mellett a két újonc, Janowski és Jepsen Jensen erősíti az alakulatot.

A verseny a házigazdák számára parádésan kezdődött, hiszen négy futamot követően 8 pont előnnyel várták a folytatást. Az első futam már meglepetéssel indult, hiszen Milik motorja a start után megállt, ami ilyen szinten már - már nem nagyon megengedett, míg a futamot Kenni Larsen nyerte 2013 egyéni világbajnoka Tai Woffinden előtt.

Az ötödik futamban tovább növelték előnyüket a rzeszówiak, hiszen a Hancock – Lampart kettős 5-1-es győzelmet aratott Woffinden és Milik előtt. Az eredményhez hozzátartozik az is, hogy Woffinden olyan gödröt talált, hogy kis híján a palánknak csapódott, ekkor előzte őt meg a hazánkban is sokszor feltűnő polák pilóta. A hatodik futam szinte a nap futamának is nevezhető, hiszen a wroclawi Jedrzejak (aki egyébként pénteken Debrecenbe érkezik) csapattársával Jensennel az élre tört, s szépen párosozva haladtak a futamgyőzelem felé, egészen addig amíg a harcias Kildemand kettejük közé nem tette versenygépét, s megszerezte a 2 pontot Jensen előtt. A hetedik és nyolcadik etap 5-1-es vendég sikert hozott, így a wroclawiak mindössze 2 pont hátrányban voltak a házigazdákkal szemben.

A tízedik futam a verseny legkaotikusabb futama lett, hiszen Hancock defekt miatt kiállni kényszerült az első körben, míg Janowski vagy motorhiba miatt, vagy a pálya felülete miatt óriásit bukott. Véleményem szerint a motorja ragadt meg, de az biztos, hogy a leállítást követően közel negyedórás pályakarbantartás következett, amit a vezető versenybíró rendelt el a pálya rossz állapota miatt. Az újraindított futamban mindössze ketten állhattak starthoz, amit Lampart sikeresen abszolvált a vendég Gala előtt.

A tizenegyedik, tizenkettedik és tizenharmadik etapok közül kettőt 5-1-es arányban míg egyet 4-2-es aránnyal nyertek a vendéglátók, így két futammal a vége előtt 15 ponttal vezették a találkozót, amit meg is tartottak a végéig, hiszen mind a 14. mind a 15. futam döntetlennel ért véget előbbi Hancock, míg utóbbi a szenzációsan motorozó Lampart sikerével.

A nap legjobbja: Dawid Lampart
A nap legjobbja meglepetésre Dawid Lampart volt, aki bónuszpontjaival együtt maximumot motorozott, hiszen 13+2 pontot gyűjtött. Mellette jól teljesített még a háromszoros amerikai világbajnok, de fogalmazhatnánk úgy is, hogy hozta a kötelezőt, így egy defekt mellett 11+1 pontig jutott. Kenni Larsen teljesítménye mellett sem szabad szó nélkül elhaladni, a dán versenyző 10 ponttal járult hozzá a rzeszówi győzelemhez.

A vendégek legjobbja Tai Woffinden volt, bár teljesítménye inkább közepesnek nevezhető, hiszen 6 starthoz állásból 11+1 pontot gyűjtött. Jól szerepelt míg Maciej Janowski, aki 9+3 pontot motorozott össze, annak ellenére, hogy negyedik futamában óriásit bukott, s míg tartott a bíró által elrendelt pályakarbantartás folyamatosan jegelték, zsibbasztották jobb térdét, de folytatta a küzdelmet. Csalódás volt Jepsen Jensen teljesítménye mindössze 1 pontot szerzett, s többször hatalmas hátránnyal ért célba.

 PGE Stal Rzeszów - 52  Betard Sparta Wrocław - 37
9. Kenni Larsen - 10 (3,1,3,3,0)
10. Mirosław Jabłoński - 4+1 (1,0,1,2*)
11. Dawid Lampart - 13+2 (2*,2*,3,3,3)
12. Greg Hancock - 11+1 (3,3,R,2*,3)
13. Peter Kildemand - 7+1 (1*,2,1,3,0)
14. Artur Czaja - 2 (1,0,1)
15. Krystian Rempała - 5 (3,2,0)
1. Tai Woffinden - 11+1 (2,1,3,2,1*,2)
2. Vaclav Milik - 1 (R,0,-,1,-)
3. Tomasz Jędrzejak - 8 (1,3,2,0,2)
4. Michael Jepsen Jensen - 1 (0,1,0,0)
5. Maciej Janowski - 9+3 (3,2*,2*,F/d,1,1*)
6. Maksym Drabik - 5 (2,3,0)
7. Adrian Gała - 2 (0,0,2)

Futamról futamra:
1. Larsen, Woffinden, Jabloński, Milik (R/start) 4:2
2. Rempała, Drabik, Czaja, Gała 4:2 (8:4)
3. Hancock, Lampart, Jędrzejak, Jensen 5:1 (13:5)
4. Janowski, Rempała, Kildemand, Gała 3:3 (16:8)
5. Hancock, Lampart, Woffinden, Milik 5:1 (21:9)
6. Jędrzejak, Kildemand, Jensen, Czaja 2:4 (23:13)
7. Drabik, Janowski, Larsen, Jabłoński 1:5 (24:18)
8. Woffinden, Janowski, Kildemand, Rempała 1:5 (25:23)
9. Larsen, Jędrzejak, Jabłoński, Jensen 4:2 (29:25)
10. Lampart, Gała, Hancock (R), Janowski (F/d) 3:2 (32:27)
11. Kildemand, Jabłoński, Milik, Jędrzejak 5:1 (37:28)
12. Lampart, Woffinden, Czaja, Drabik 4:2 (41:30)
13. Larsen, Hancock, Janowski, Jensen 5:1 (46:31)
14. Hancock, Jędrzejak, Woffinden, Kildemand 3:3 (49:34)
15. Lampart, Woffinden, Janowski, Larsen 3:3 (52:37) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Post Bottom Ad

Responsive Ads Here