Meglepetés győzelem Tarnówban - Salakpor

Friss hírek

Home Top Ad

Post Top Ad

Responsive Ads Here

2015. április 13., hétfő

Meglepetés győzelem Tarnówban

Az papírformát megcáfolva 10 pontos győzelmet aratott az Unia Tarnów alakulata a tavalyi bajnokcsapat Stal Gorzów együttese felett az PGE Extraliga nyitófordulójának második mérkőzésén. A viadalt szerencsére Net tévén nyomon követhettük, ráadásul elég jó minőségben, s egy elég pazar összecsapást láthattunk. A verseny első futama egyből egy meglepetéssel indult, hiszen a hazaiak egyből 5-1-el indítottak, annak ellenére, hogy az ellenfél csapatától Kasprzak állt a startszalag mögé.

A juniorok futamában Koza meglepetésre jól jött el a startból, ám a legfiatalabb GP győztes Zmarzlik hamar megelőzte őt. A harmadik helyen a tarnówi Dabrowski motorozott, aki Cyfert vezette, ám egyszer hibázott, s megelőzte őt. De nem adta fel a küzdelmet az ifjú salakos, s vesztébe rohant, hiszen nekiment ellenfele hátsó kerekének és egyenesen csapódott bele a lufiba. Szerencsére saját lábán hagyta el a pályát, s még következő futamaiban is starthoz állt.

 Dabrowski bukása videón: 


A második futamot követően a tarnówiak ismét két 5-1-es sikert arattak, így négy futam után már tíz ponttal vezették a találkozót. Az ötödik futamban az újdonsült tarnówi Bjerre révén arattak futamgyőzelmet a fecskék, s döntetlenre hozták a futamot. A hatodik futamban Kolodziej hozta a szokásos tarnówi formáját, palánktól szegélyig mindent bemotorozott és gyors is volt, többször vezette a futamot, ám hibázott is amit azt ellenfelek kihasználtak így végül 5-1-es vendég siker született.

 A hetedik, nyolcadik, kilencedik, s tízedik futam győztese mind tarnówi lett, így a vendéglátók, nemhogy megtartották előnyüket de növelték is, s tíz futam után 12 pont előnnyel rendelkeztek. A négy futam közül megemlítendő a hetedik etap, amikor az egész nap bombaformában motorozó Vaculik mögött Cyfer, s Mroczka ért célba megelőzve a Best Pairson jól teljesítő Iversent.

 A tizenegyedik futam döntetlent hozott, míg a tizenkettedikben Kasprzak révén 4-2-es vendég siker született. A tizenharmadikban aztán visszavágtak a tarnówiak, hiszen Vaculik – Bjerre kettős 5-1-es győzelmet ünnepelhetett, s előnyüket 14 pontra növelték. A viadal utolsó előtti futama meglepetés volt a javából, hiszen a vendégek juniorja Cyfer nyerte csapattársa Iversen előtt, aki ebben a futamban villantotta meg igazi énjét, s a tőle megszokott gyorsasággal haladt. A vendég siker következményeként visszaállt a 10 pontos különbség, s nem is változott, hiszen a 15. futamban Vaculik ismét nyert, így maximummal zárta a találkozót, míg az összecsapás utolsó futama döntetlennel ért véget.


 A hazaiak legjobbja egyértelműen a szlovák klasszis Martin Vaculik volt, aki bombaformában motorozva, minden futamát megnyerve 15 ponttal zárt. Csapattársai is hozták a tőlük elvártat, ám egy kicsivel jobb és összeszedettebb Gorzów ellen ez már nem lett volna elég.

 A vendégek legjobb pontszerzői Matej Zagar (10+1) és Krzysztof Kasprzak (9+2) voltak, ám ez inkább közepes teljesítménynek nevezhető, hiszen tőlük azért több pontot várt volna a csapatvezetés is. Megemlítendő még, hogy mindkét GP menő 6 futam alatt szerzett ennyi pontot. A csapat két juniorja talán még túl is teljesítette az elvárást velük szemben, hiszen Cyfer négy futam alatt 7 pontot míg Zmarzlik öt futam alatt 8 pontot gyűjtött. Egyértelműen negatívum Iversen szereplése, hiszen a dán klasszis mindössze 3+2 pontot gyűjtött. Nyilatkozatából kiderült, hogy nehezen találták meg a beállításokat, de a végén csak rábukkantak, ami meg is látszódott utolsó futamában nyújtott teljesítményén.

 Unia Tarnów - 50
 MONEYmakesMONEY.pl Stal Gorzów - 40
9. Martin Vaculik - 15 (3,3,3,3,3)
10. Artur Mroczka - 5+2 (2*,1,2*,0)
11. Leon Madsen - 8+1 (2*,0,3,2,1)
12. Kenneth Bjerre - 8+1 (3,3,0,2*,0)
13. Janusz Kołodziej - 9+1 (2*,1,3,3,0)
14. Damian Dąbrowski - 0 (F,0,0)
15. Ernest Koza - 5 (2,3,0)
1. Krzysztof Kasprzak - 9+2 (1,2,1*,3,1,1*)
2. Linus Sundstroem - 1+1 (0,1*,-,-,-)
3. Matej Zagar - 10+1 (1,3,2,1,1*,2)
4. Tomasz Gapiński - 2+1 (0,2*,0,-)
5. Niels Kristian Iversen - 3+2 (0,0,1*,-,2*)
6. Adrian Cyfer - 7 (1,2,1,3)
7. Bartosz Zmarzlik - 8 (3,1,2,2,0)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Post Bottom Ad

Responsive Ads Here