Ezekben a percekben ért véget a World Speedway League, azaz
a Világliga Gorzówban, melyen meglepetés eredmény született, hiszen a svéd
csapatbajnok Elit Vetlanda kemény küzdelemben ugyan, de legyőzte lengyel
riválisát a Stal Gorzów alakulatát, így aranyéremmel távozhatnak az Edward
Janczarz Stadionból. A dobogó harmadik fokát Nicki Pedersen vezetésével és egy
parádés véghajrának köszönhetően a dán Holsted Speedway Club foglalhatta el a
brit King’s Lynn Star gárdája előtt.
A lengyel TVP Sport csatornának köszönhetően jó minőségben
nyomon követhettük az eseményeket, és szerintem bátran kijelenthetem mindenki
nevében, aki végignézte az összecsapást, vagy látott belőle pár futamot, hogy
egy remek viadalt láthattunk remek előzésekkel, összecsapásokkal, néhány
elcsúszással, és két ellopott starttal. A csapatok közötti küzdelem is a végéig
kiélezett volt, hiszen az utolsó négy futamban dőlt el a dobogós helyek sorsa,
ami végül a svédek sikerét hozta.
A verseny nyitófutamát a gorzówiaktól Iversen nyerte, aki
érdekes módon a lengyel csapatot erősítette, annak ellenére, hogy a
szigetországban pont az ellenfél King’s Lynn csapatában húzza a gázt. A második
futamban Hampel diadalmaskodott, Vaculik és Schlein előtt, akik Kasprzak előtt
értek a célbe. A közönség részéről erős füttyszó kísérte a befutót, hiszen „KK”
utolsó helyen végzett, igaz defektet kapott, de ez nem befolyásolta a
pontszerzésben, hiszen a 4 kör alatt köze nem volt a futamhoz. A harmadik
futamban a pénteken Debrecenbe érkező Protasiewicz szinte utolsó helyről nyerte
meg a futamot a szlovén GP menő Zagar előtt. Az első kör utolsó futamában
Woffinden magabiztosan nyert, így 4 futamot követően az általa erősített svéd
alakulat 8 ponttal vezette a találkozót.
Az ötödik etapot Ljung nyerte, a 17 éves brit Lambert előtt,
akit eddig nem nagyon láthattunk az Egyesült Királyságon kívül motorozni, ám
pozitív csalódást okozott mindenki számára, hiszen parádés manővereket
produkált. A futam további résztvevői Balinski valamint Sündström voltak.
Érdekesség, hogy ez a négy versenyző mind a négy futamát egymással vívta így a
20 futamból 4 futamban ők találkoztak, ám mind a négy futamban hatalmas csatát
produkáltak.
A 11. futamban megtörtént az első bukás és kizárás, melyet
Bjerre mutatott be. A dán versenyző elé Kasprzak úgy betette motorját, hogy
kénytelen volt elvenni a gázt, hogy neki ne menjen, így elcsúszott. A bírói
döntés értelmében az ex GP-s dán klasszist kizárták, de elgondolkodtató lett
volna a „KK” kizárása veszélyes motorozás miatt. Az újraindított futamot a
lengyel versenyző magabiztosan megnyerte.
A 13. futamban Zmarzlik hatalmasat ment, utolsó helyről
nyerte meg az etapot, s nem kisebb vetélytársak ellen sikerült ezt véghez
vinnie, mint Nicki Pedersen, Rory Schlein és az újonc GP-s Tomas H. Jonasson. A
következő futam is látványosra sikeredett, ezúttal Woffinden fitogtatta meg
tudását, így a startot követően kívülről körbemotorozta Vaculikot és Porsingot,
majd belülről elmotorozott Zagar mellett is.
A 15. futam a nap futama volt, annak ellenére, hogy nem
sztárversenyzők feszültek egymásnak. Lambert jó startot követően vezette a
futamot, majd Sündström harciasan támadta, többször tolták egymást a palánkra,
végül nyögvenyelősen megelőzte brit riválisát a svéd, ekkor honfitársa Ljung
kezdte támadni a három pontét. Csatájuk annyira kiélezett volt, hogy Ljung
kicsit a szegélyre fordult, ami megdobta, s nekiment Sündströmnek. Szerencsére
Ljung rutinjának köszönhetően elfektette motorját, így minimálisan ért hozzá
honfitársa motorjához, s elkerülték az óriási bukást. Mindössze Ljung bukott 2
pontot.
Négy futammal a vége előtt a Vetlanda vezette az
összecsapást 33 ponttal a Gorzów (29) előtt, míg 20 ponttal várták a folytatást
a britek a 14 pontos dánok előtt. Az utolsó négy futam olyan fordulatot hozott,
amire addig senki sem számított. A Holsted motorosai mind a négy futamot
behúzták, így a végére, nemhogy beérték a briteket, hanem meg is előzték őket,
így ők állhattak a dobogó harmadik fokára. Az első hely sorsa az utolsó
futamban dőlt el, hiszen hiába vezettek Woffindenék 3 ponttal matematikai
esélyük még megvolt a győzelemre a házigazdáknak, ám a viadal utolsó futamában
a dánoktól Pedersen győzött, Kasprzak és Woffinden előtt, így 2 pont előnnyel
győzött az Elit Vetlanda a Stal Gorzów alakulata előtt.

Összességében egy kiváló összecsapást láthattunk, minden
futamban volt előzés nem is egy, s többször csak az utolsó körben alakult ki a
végső sorrend. Több esetben célfotó döntött a pontok sorsáról, így mindvégig
nyitott maradt a kérdés, hogy ki nyeri a találkozót.
I. Elit Vetlanda - 36
1. Tai Woffinden - 10 (3,3,3,1)
2. Tomas H. Jonasson - 4 (1,3,0,0)
3. Jarosław Hampel - 10 (3,1,3,3)
4. Janusz Kołodziej - 6 (1,2,1,2)
5. Peter Ljung - 6 (3,3,0,0)
2. Tomas H. Jonasson - 4 (1,3,0,0)
3. Jarosław Hampel - 10 (3,1,3,3)
4. Janusz Kołodziej - 6 (1,2,1,2)
5. Peter Ljung - 6 (3,3,0,0)
II. Stal Gorzów - 34
1. Krzysztof Kasprzak - 7 (0,2,3,2)
2. Niels Kristian Iversen - 6 (3,1,1,1)
3. Matej Zagar - 7 (2,3,2,0)
4. Bartosz Zmarzlik - 8 (1,3,3,1)
5. Linus Sündström - 6 (0,1,3,2)
2. Niels Kristian Iversen - 6 (3,1,1,1)
3. Matej Zagar - 7 (2,3,2,0)
4. Bartosz Zmarzlik - 8 (1,3,3,1)
5. Linus Sündström - 6 (0,1,3,2)
III. Holsted Speedway Klub - 26
1. Nicki Pedersen - 11 (2,2,2,2,3)
2. Martin Vaculik - 6 (2,0,0,1,3)
3. Rasmus Jensen - 3 (0,R,-,3)
4. Nicolai Klindt - 0 (0,0,-,d)
5. Damian Baliński - 6 (1,0,2,3)
1. Nicki Pedersen - 11 (2,2,2,2,3)
2. Martin Vaculik - 6 (2,0,0,1,3)
3. Rasmus Jensen - 3 (0,R,-,3)
4. Nicolai Klindt - 0 (0,0,-,d)
5. Damian Baliński - 6 (1,0,2,3)
IV. Kings Lynn Stars - 24
1. Piotr Protasiewicz - 8 (3,1,2,2,0)
2. Kenneth Bjerre - 4 (2,0,d,2)
3. Rory Schlein - 5 (1,2,1,1)
4. Nicklas Porsing - 1 (0,1,0,-)
5. Robert Lambert - 6 (2,2,1,1)
1. Piotr Protasiewicz - 8 (3,1,2,2,0)
2. Kenneth Bjerre - 4 (2,0,d,2)
3. Rory Schlein - 5 (1,2,1,1)
4. Nicklas Porsing - 1 (0,1,0,-)
5. Robert Lambert - 6 (2,2,1,1)
Futamról futamra:
1. Iversen, Pedersen, Kołodziej, Porsing
2. Hampel, Vaculik, Schlein, Kasprzak
3. Protasiewicz, Zagar, Jonasson, Klindt
4. Woffinden, Bjerre, Zmarzlik, Jensen
5. Ljung, Lambert, Baliński, Sundstroem
6. Zmarzlik, Kołodziej, Protasiewicz, Vaculik
7. Zagar, Pedersen, Hampel, Bjerre
8. Jonasson, Kasprzak, Porsing, Jensen (R)
9. Woffinden, Schlein, Iversen, Klindt
10. Ljung, Lambert, Sundstroem, Baliński
11. Kasprzak, Pedersen, Kołodziej, Bjerre (F/d)
12. Hampel, Protasiewicz, Iversen, Vaculik
13. Zmarzlik, Pedersen, Schlein, Jonasson
14. Woffinden, Zagar, Vaculik, Porsing
15. Sundstroem, Baliński, Lambert, Ljung
16. Hampel, Protasiewicz, Zmarzlik, Klindt (d)
17. Jensen, Kołodziej, Schlein, Zagar
18. Vaculik, Bjerre, Iversen, Jonasson
19. Baliński, Sundstroem, Lambert, Ljung
20. Pedersen, Kasprzak, Woffinden, Protasiewicz
1. Iversen, Pedersen, Kołodziej, Porsing
2. Hampel, Vaculik, Schlein, Kasprzak
3. Protasiewicz, Zagar, Jonasson, Klindt
4. Woffinden, Bjerre, Zmarzlik, Jensen
5. Ljung, Lambert, Baliński, Sundstroem
6. Zmarzlik, Kołodziej, Protasiewicz, Vaculik
7. Zagar, Pedersen, Hampel, Bjerre
8. Jonasson, Kasprzak, Porsing, Jensen (R)
9. Woffinden, Schlein, Iversen, Klindt
10. Ljung, Lambert, Sundstroem, Baliński
11. Kasprzak, Pedersen, Kołodziej, Bjerre (F/d)
12. Hampel, Protasiewicz, Iversen, Vaculik
13. Zmarzlik, Pedersen, Schlein, Jonasson
14. Woffinden, Zagar, Vaculik, Porsing
15. Sundstroem, Baliński, Lambert, Ljung
16. Hampel, Protasiewicz, Zmarzlik, Klindt (d)
17. Jensen, Kołodziej, Schlein, Zagar
18. Vaculik, Bjerre, Iversen, Jonasson
19. Baliński, Sundstroem, Lambert, Ljung
20. Pedersen, Kasprzak, Woffinden, Protasiewicz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.