Ma este rendezték a horvát – szlovén közös bajnokság második
fordulóját Lendván, amelyre meghívást kapott hazánk két versenyzője, Tabaka
József és Tabaka Róbert is. A startlistát böngészve egyértelműnek tűnt, hogy Tabaka Józsinak nem lesz egyszerű dolga , ha a dobogó valamely fokát szeretné elfoglalni.
Tabaka Róbert a harmadik futamban gurult először a salakra,
ám nem sikerült szerencsésre számára a futam, hiszen információnk szerint,
bukott s térdét fájlalta, emiatt következő két futamában nem is állt
startszalag mögé. Utolsó két futamában ismét indult, ám
mindkétszer az utolsó helyen ért célba, így pont nélkül zárta a találkozót.
Tabaka József a negyedik futamot megnyerve kezdte a viadalt,
ahol Gregoricot, Stojst és Mikelt utasította maga mögé. Következő futamában második
helyen végzett a horvátok sztárja Jurica Pavlic mögött, így két futam után 5
ponttal állt a debreceni salakos. A nyolcadik futamot ismét győzelemmel
abszolválta, s megverte a későbbi harmadik helyezettet Ziga Kovacicot. Negyedik
futamában második helyen végzett korábbi Speedway Miskolcos csapattársa
Aleksander Conda mögött. Utolsó futamában ismét két pontot gyűjtött, ezúttal a
szlovén GP sztár Matej Zagar mögött ért célba. Így alapszakaszt követően 12
ponttal zárt, ami az ötödik helyhez volt elegendő.
A lebonyolítási szisztéma szerint az alapszakaszt követően még egy döntő futamot
kellett volna rendezni, ám a pálya rossz állapota miatt elmaradt. Így az alapszakasz eredményét tekintjük a
végeredménynek. A viadalt végül Matej Zagar 14 ponttal nyerte, akit Aleksander Conda
fosztott meg a maximumtól, s végül 13 pontot gyűjtve a második helyen végzett. A
dobogó harmadik fokára a fentebb említett Ziga Kovacic állhatott fel 13
pontjával, míg a negyedik helyen (hasonlóan az előző fordulóhoz) Jurica Pavlic
végzett szintén 13 egységgel.
![]() |
| Matej Zagar újabb győzelmet aratott. Fotó: Facebook |
Végeredmény:
1. Matej Zagar 14 pont
1. Matej Zagar 14 pont
2. Aleksander Conda 13
3. Ziga Kovacic 13
4. Jurica Pavlic 13
5. Tabaka József 12
6. Maks Gregoric 10
7. Denis Stojs 9
8. Nick Skorja 8
9. Jaka Kovacic 7
10. Patrik Mikel 6
11. Josef Novak 4
12. Luka Omerzel 3
13. Dalibor Bot 3
14. Jernej Pecnik 2
15. Tabaka Róbert 0
16. Jannik Klein 0
Forrás: Facebook - Speedway Club Unia

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.