Vállsérülést szenvedett Oliver Berntzon - Salakpor

Friss hírek

Home Top Ad

Post Top Ad

Responsive Ads Here

2015. május 4., hétfő

Vállsérülést szenvedett Oliver Berntzon

A debreceni egyéni Európa-bajnoki elődöntő egyetlen svéd indulója a fiatal Oliver Berntzon számára nem kezdődött szerencsésen a cívisvárosi viadala, hiszen a verseny harmadik futamában a startnál hanyatt vágta magát. A következő futamában még starthoz állt, ám kiállni kényszerült, így hiába csak hárman voltak a futamban az egy pontért sem gurult körbe. Ekkor már sejteni lehetett, sérülés miatt állt ki a fiatal svéd, s többi futamát feladni kényszerült.

Fotó: Csernyik István

Az első pletykák szerint eltörött csuklója, ám ezt már a helyszínen diagnosztizálták volna az orvosok, s következő futamában sem tudott volna starthoz állni. Részletes kivizsgáláson ma délután vett részt a svéd versenyző, s az alábbiakat nyilatkozta az orvosi konzultáció után:
Két repedés van a bal vállamban, valamint a csuklóm sérült, de ez még tavaly óta nem jött helyre százszázalékosan, de majd csak a szezon végén foglalkozom vele. Megröntgenezték a vállam, hogy kiderüljön mennyire sérült a terület, s majd 1-2 nap után tudjuk meg a vizsgálat eredményét.

forrás: Sportowefakty.pl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Post Bottom Ad

Responsive Ads Here