A viadal eléggé elhúzódott, hiszen az első futamban történt egy hatalmas bukás, melynek szenvedő alanya Ben Barker volt. Barker a kijövőben elemelte motorjának elejét, majd letéve azt beleakadt a palánkba és óriásit esett. Az incidenst követően körülbelül fél órás szünet következett, s az elsődleges információk szerint hátsérülésekkel szállították kórházba.
A verseny többi futama sem zajlott zökkenőmentesen szinte mindegyik futamban történt bukás, még a későbbi második és harmadik helyezett Craig Cook és Daniel King is bukott egy-egy hatalmasat, de szerencsére sérülés nélkül úszták meg az esetet.
A húsz futamos alapszakaszt Tai Woffinden és Jason Garrity 13-13 egységgel zárta, így ők automatikusan kvalifikálták magukat a bajnoki címet eldöntő döntőbe. A huszonegyedik futamba, azaz elődöntőbe meglepetésre nem került be a GP menő Chris Harris, hiszen csak a hetedik helyen zárt összetettbe. A futamot Craig Cook nyerte, Daniel King és Scott Nicholls előtt, míg Richard Lawson bukás okozása miatt kizárásra került.
A döntőben Craig Cook vágott az élre, aki Daniel King követett Jason Garrity előtt, míg Tai Woffinden hatalmasat hibázott a beszállóban, így negyedik helyen loholt a többiek után. Ekkor következett a dráma, hiszen a harmadik helyen haladó Garrity bukott, s ugyan motorját próbálta kitolta a pályáról a vezetőbíró elrendelte a futam leállítását. Ez volt Woffinden szerencséje, hiszen újraindított futamot magabiztosan start-cél győzelemmel nyerte, s szerezte meg pályafutása harmadik brit bajnoki címét.
Végeredmény:
1. Tai Woffinden - 13 (1,3,3,3,3) + 1. helyezés a döntőben2. Craig Cook - 12+3 (3,d,3,3,3) + 2. helyezés a döntőben
3. Daniel King - 9+2 (3,d,2,3,1) + 3. helyezés a döntőben
4. Jason Garrity - 13 (3,3,3,2,2) + bukott a döntőben
5. Scott Nicholls - 10+1 (2,3,1,1,3)
6. Richard Lawson - 11+d (1,2,2,3,3)
7. Chris Harris - 9 (2,d,3,2,2)
8. Kyle Howarth - 8 (1,3,2,F,2)
9. Carl Wilkinson - 7 (3,1,1,1,1)
10. Edward Kennett - 7 (2,2,2,1,0)
11. Steve Worrall - 6 (2,1,1,2,0)
12. Lewis Blackbird - 6 (F,2,1,2,1)
13. Adam Roynon - 3 (F,1,0,0,2)
14. Andre Compton - 3 (1,2,d,0,0)
15. Leigh Lanham - 2 (0,0,0,1,1)
16. Ben Barker - 0 (d,-,-,-,-)
17. Max Clegg - 0 (0,0,0)
18. Matt Williamson - 0 (0,0)
Futamról futamra:
1. Wilkinson, Worrall, Compton, Barker (F/d)
2. Cook, Nicholls, Howarth, Roynon (F)
3. Garrity, Harris, Woffinden, Blacbird (F)
4. King, Kennett, Lawson, Lanham
5. Woffinden, Lawson, Wilkinson, Cook (F/d)
6. Howarth, Compton, Harris (F/d), King (F/d)
7. Garrity, Kennett, Roynon, Clegg
8. Nicholls, Blackbird, Worrall, Lanham
9. Garrity, Howarth, Wilkinson, Lanham
10. Cook, Kennett, Blackbird, Williamson, Compton (d/2perc)
11. Woffinden, King, Nicholls, Clegg
12. Harris, Lawson, Worrall, Roynon
13. King, Blackbird, Wilkinson, Roynon
14. Lawson, Garrity, Nicholls, Compton
15. Cook, Harris, Lanham, Williamson
16. Woffinden, Worrall, Kennett, Howarth (F)
17. Nicholls, Harris, Wilkinson, Kennett
18. Woffinden, Roynon, Lanham, Compton
19. Lawson, Howarth, Blackbird, Clegg
20. Cook, Garrity, King, Worrall
Elődöntő (3.-6. helyezettek számára)
21. Cook, King, Nicholls, Lawson (F/d)
Döntő:
22. Woffinden, Cook, King, Garrity (F/d)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.