November közepén számoltam be arról, hogy
Manchesterben egy vadonatúj stadion épül, amely a jövő évi csapatvilágkupa két legfontosabb összecsapásának, a reményfutamnak és a döntőnek ad otthont. Az építkezés azóta is folyamatos, s a tribün szinte kész, amely 1800 széknek fog helyet biztosítani. A hét millió fontból épülő
Nemzeti Salakmotoros Stadion mindössze 6000 fő befogadására lesz alkalmas, ám a pályaavatóra már csak bő három hónapot kell várni, hiszen először
március 19-én csapódik fel a startszalag hivatalos versenykörülmények között.
További képek az építkezésről megtekinthetők ide kattintva. »