Ma délután a sorsolást követően rendezték volna a
szezonnyitó GP hivatalos edzését, ám a pálya állapota miatt ez elmaradt.
Mindössze két skandináv versenyző a háromszoros dán világbajnok Nicki Pedersen
és az újonc svéd bajnok Tomas H. Jonasson vette birtokba a nemzeti stadion
épített pályáját. Pár kör megtétele után konzultáltak a többiekkel, akik úgy
döntöttek nem vesznek részt az idénynyitó tréningen.
Az „edzést” követően Jonasson az alábbiakat nyilatkozta:
Tény, hogy egy versenyző önmagában még el tud rajta motorozni, de négy pilóta számára nagyon veszélyes lenne az adott körülmények között.
Ole Olsen és csapata számára hosszú éjszaka vár, hiszen szinte
újra kell építeniük a pálya felületét. Ez már nem az első ilyen eset, hiszen
tavaly a cardiffi GP edzésre is elmaradt, és az éjszaka folyamán varázsolták motorozhatóvá
az ovált a másnapi versenyre. Reméljük ez esetben is így lesz, és egy remek
szezonnyitó viadalt láthatunk holnap este.
A verseny hivatalos edzése holnap reggel 9 órától lesz
megtartva, míg a verseny az eredeti időpontban este 7 órakor kezdődik. A viadalt
a sport 2 felvételről közvetíti 22 órai kezdettel.
forrás: speedwaygp.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.